Késő este, március elején lopták el egy Ukrajnából menekülő férfi táskáját a benne lévő laptoppal, valamint kutyáját a zuglói vasútállomás peronjáról. A bűncselekmény miatt az okozott anyagi kár a másfél millió forintot is meghaladta – írja a rendőrség. A police.hu-n közölték:
a férfi yorkshire terrier fajtájú kutyáját nem sokkal később valaki megvásárolta az utcán.
A vásárló a közösségi médiában azonban arra lett figyelmes, hogy az állatot keresik, ezért visszaadta gazdájának. A lopás feltételezett elkövetőjéről a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felhívást tett közzé, és körözést adott ki vele szemben. V. Milánt végül április 5-én fogták el, lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe, azóta letartóztatásban van.
A zuglói rendőrök tovább folytatták a nyomozást, így azonosították azt az embert is, akinek az eljárás adatai szerint az őrizetbe vett gyanúsított átadta az ellopott értékeket: Őt végül április 24-én, őt bűnpártolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd vették őrizetbe. Ugyanezen a napon a rendőrség pénzmosás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatott ki egy Magyarországon élő külföldi kereskedőt is, aki
az egyik ellopott táskában lévő, több mint 900 ezer forintot érő laptopot annak töredékéért vásárolta meg.
A férfi lakásán le is foglalták a keresett gépet, amit április 26-án a XIV. Kerületi Rendőrkapitányságon adtak vissza jogos tulajdonosának, az Ukrajnából idemenekült férfinak.
Kép forrása: police.hu